Oldalak

2019. november 11., hétfő

Száz szónak is három a vége

Kép forrása
Ferea példája nyomán, a harmadik feladat: egy sci-fi vagy fantasy világvége. Bármilyen, de férjen bele száz szóba. Hát jó.

A megoldásom:

– Te, Peti, feszkósnak tűnsz. Szarul van a szőnyeged? – csapott a hóna alá legkedvencebb osztálytársam.
– Nem, megvan – feleltem kelletlenül. A szőnyegem a világegyetemet ábrázolta, annak pillanatnyi állapotát. És Balázs a maga idegesítő módján eltalálta. Tegnap este ürességgel álmodtam, és reggel az ágyamat vékony, csillagtalan űr ölelte körül.
Mire hazaértem, a semmi túlnyújtózott az éjjeliszekrényemen. Akkor hívtam fel Balázst, együtt mentünk a Varázshelyreállító Bizottságban dolgozó tanárnőnkhöz. Csilla tanárnő azonban elhessegetett, szerinte a világegyetem hat a szőnyegre, és nem a szőnyeg a világegyetemre. Attól, hogy előbbi elromlott, az univerzum még nem pusztul.
Másnap rájött a tévedésére, de már mindegy volt.
Harmadnapon elnémultunk.

A többinél nem néztem meg, de itt kíváncsi voltam, milyen szöveg nyert, és a válasz az, hogy egy egyedi ötlet: Ani szövegében a betűk irtották ki az emberiséget.
Illetve, mivel úgy vettem észre, hogy a legtöbb százszavas játéknál kirajzolódik egyfajta főáram, arra is kíváncsi voltam, ez a mostani szövegem mennyire illeszkedik ebbe bele - és a válasz az, hogy többé-kevésbé. Nem kiugróan egyedi (voltak ennél abszurdabbak), és a keresztény vonalat (akár a világváge elemekkel, akár az itt-ott felbukkanó templomtornyokkal) többen hozzák, de azért nem is teljesen illik bele.

2019. november 7., csütörtök

Száz szónak is kettő a vége


Kép forrása

A második feladat egy húsvéti locsolóvers, aminek minimum sorvégi rímeket kell tartalmaznia. És ezen kívül kreativitásra bíztat a szöveg: éppúgy lehet hagyományos vers, mint scifis humor űrvámpírokkal.

Szerintem ez volt az, amit még kisebbként megtaláltam, és nagyon megörültem, hogy játék! Aztán megláttam a feladatot, végiggondoltam a versírói múltamat (mind a nyolc szót), és nevetve becsuktam az oldalt...

Na de ideje felnőni a feladathoz, maximum nem lesz jó, ezért gyakorlás. (De ha a kínrímek fájnának...) A megoldásom:


Kép forrása
Egyszer volt, hol nem volt,
Piros nyuszi, zöldes hold,
Volt egyszer egy Mikulás,
Tíz ujján meg tíz tojás.

Egyszer ez a Mikulás
- Szép leányzó, csodát láss -,
Űrhajóra pattant.
Zsákjában csokihant.

Egy szép temetőben
Lassan, elfekvőben
Piros nyuszi tojást keltett,
S csokihantot végre ehet.

Mikulással megalkuszik,
zöld tojásért kap egy puszit.
Zöldes hold süt le reájuk,
Tíz tojásuk le fel rájuk.

Szép leányzó, adj egy puszit,
Hantázok én cserébe itt.
Egyszer volt, hol nem volt,
Piros nyuszi, zöldes hold.

2019. november 3., vasárnap

Száz szónak is egy a vége


Kép forrása

Van egy álmom, amiben egy napon felkelek, és rendszerezett ember vagyok, aki képes szabályos időközönként elvégezni ugyanazt a cselekvést.
Meg egy másik, amiben leülök a fenekemre írástechnikai feladatot oldani.

Egy barátnőmmel beszéltük, hogy milyen lehetséges írástechnikai feladatok vannak a neten, ingyenesen, és azt tanácsoltam neki, az aranymosás oldalon lévő százszavas játékokat igazából végig lehetne csinálni utólag is, gyakorlásként. Belevágott, és hogy keretet adjon az egésznek, Ferea néven kiposztolja a megoldásait - minden héten egy százszavas feladatot csinál. És ahogy néztem, úgy kedvet kaptam az egészhez, egyrészt mert mindig próbálom magamat rendszerességre szoktatni, és száz szó nem sok, másrészt meg olyan egyszerűnek tűnik...
Már nem maguk a feladatok, van versírás, brr. Inkább a tét-nélküliség és azonnaliság, ez nem egy regény, amit hónapokig írok elakadásig, nem is egy pályázatra szánt anyag, ezt csak úgy, kísérletezni.

Írj egy maximum 100 szavas részletet egy élőlény átváltozásáról. Bármi bármivé változhat, nincs megkötés.



És a megoldásom:


Beszűkülni – gondolta maguk ellen, és a világban végighullámzott. Ezernyi légy repült szűkebb íven, millió ember döntött a megszokott rossz mellett. Egyek voltak a teremtett világgal, és ez annyira, de annyira… egész.
Beszűkülni értük. Szeretni – válaszolták maguknak, és a növények kinyitották leveleiket, megérezve a hajnalt. Egy nő lágy boldogsággal mosolygott fel az égre, ahol az istenét sejtette.
Érte. Értük. Kitárni őket – egyezett bele önmaga akaratába, és létébe vágott. Fájt értük, kiszaggatta magát a világból, és csonka énjét egy burokba folyatta: tengerből lett egy pohárka víz, magzatvízben picinyke sejt.
Emberré lett.

2019. október 31., csütörtök

Ceruzanyomok október - Írásra várva

Kép forrása: Drawing pencil
Az a nagy helyzet, hogy ez egy írós blog, bár eddig nem látszik rajta. Merthogy. Én csináltam egy írós blogot, aztán elnyelt a pszichológia szak statisztikával és kutatásmódszertannal bélelt bugyra, és hirtelen kevesebbet írtam, viszont többet elméledtem mindenféle pszichós dolgon... aminek az eredménye, hogy már alakul a fejemben egy bejegyzés a negatív csoporttagságról, az írós dolgok pedig valahogy elsikkadtak.
Aztán Lia elkezdett szervezni egy írós körblogolást Ceruzanyomok néven, és nekem hirtelen lett egy inspiráló közegem, több írós témaötletem és (tervezetten) havi egy közös témánk, amire akkor is tudok írni, ha éppen nincs ötletem. Ebből az első bejegyzés ez, a téma pedig az írós előkészületek.

Elég hosszasan gondolkoztam, van-e egyáltalán mondanivalóm a témában, mert nincsenek igazán mágiáim. Nincs írós zeném, nem veszek forró fürdőt majd készítek egy zöldteát három perc tizenhárom másodpercig áztatott filterrel és kortyolgatom el egy lassú meditáció keretében, sőt, még csak a pinterestem sincs tele a karaktereimre hasonlító lementett p
inekkel. És a közhiedelemmel ellentétben a kolis szobatársnőmet sem tervezem feláldozni az ihlet otárán.
Szóval ja, nincsenek mágikus ráhangoló rituáléim - pedig a francba is, de rászorulnék. Az írói elakadásaim érdekes téma, lehet írok arról is, azonban nem épp az írós előkészületek témába illik.

Kép forrása
Aztán végül írtam egy bejegyzést. Majd rágörcsöltem, hogy eltoltam. Megmutattam egy körblogolótársamnak, Rékának, aki megfogalmazta, mit toltam el. Rájöttem, hogy még négy nap van a hónapból, ez nekem nem fog menni. Elolvastam Daremo bejegyzését és megihletett, de nem volt időm írni, pedig még félálmomban is a bejegyzésemet fogalmazgattam. És most hónap utolsó napjának utolsó órájáig, egy nap alatt írtam meg a havi bejegyzést...

Azt hiszem, ez tökéletesen fémjelzi bármely írós előkészületemet, de azért szeretném még megosztani, mire jöttem rá Daremo bejegyzéséből. Olvastam, hogy neki milyen volt a kezdetleges tervezés, amikor még nem előre gondolkodott, hanem jelenetenként írt vázlatot, és esetleg pár jelenetre előre írta le a terveit... És ültem, és arra gondoltam, hogy kezdetleges? Én eddig a szintig kb mai napig se jutottam el.
Mármint, de, persze, amikor elakadtam, akkor mondjuk egy lapra kifirkáltam a kulcsinfókat, amikre építeni terveztem, meg megnéztem, miket ígértem be, de hogy amikor nincs gond, akkor is, szisztematikusan, jelenetenként vezetni...
Aztán belegondoltam, hogy Agatha is cselekményvázlatot említ, Eliza plotterként próbál regényt kidolgozni, és így tovább - szépen lassan megvilágosodtam, miért akadok el mindig minden regényemmel.

Kép forrása
Szóval nekem eddig egy előkészítési folyamat nagyjából úgy nézett ki, hogy szembejött velem valami agyalnivaló ("felnőtt mese... mi lehet a különbség a felnőtt mese és a fantasy között?"), azon agyaltam. Lett belőle egy kezdőmondatom, abból egy bekezdésem, abból egy jelenetem. És ha egy jelenet alatt rájöttem, mit akarok a felbukkanó szereplőkből kihozni, akkor folytattam, ha nem, akkor nem.
Aztán ha mégsem állt eléggé össze, félbehagytam, esetleg, ha nagyon érdekelt, újrakezdtem máshonnan, kicsit tudatosabban.

Talán már ennyiből is érződik, hogy ez egy rettenetesen veszteséges módszer, több félbehagyott novellával, mint befejezettel, és még az utolsó jelenetnél is kiderülhet, hogy valami félresiklott - általában ki is derül, bár ezek már (jobb esetben) javítható hibák.
Amiért mégis használom, az az, hogy ha összeáll, akkor az eredmény egy jobb minőségű szöveg lesz, mint amit az (akkori) írói szintem szövegei. Jellemzően erősebb érzelmi hatást vált ki, komplexebb szimbolikája van, kevesebb a logikai hibája... Lássuk be, ezek kényelmes dolgok, könnyű így kikerülni azokat a pofonokat, amiket minden író megkap a pályája bizonyos pontjain.
Évi kb egy novellát tudok ezzel a módszerrel létrehozni. Volt olyan év, amikor kettőt is sikerült, és volt, amikor egyet sem.

Ez önmagában egy kicsi szám, de ennél nagyobb probléma: novellát. Regénynél ez a módszer maximum az egyharmadáig működik. Onnantól már annyi utalás, információ, szereplő és szál van, amit nem látok át, nem tudok kézben tartani.

Próbáltam már fegyelmezetten kidolgozni is, tényleg becsülettel, aminek az lett a vége, hogy van kb 20 oldal háttérvilágom, és egy betűt nem írtam. A világok érdekesek.

Kép forrása
Szóval érdekes volt az ehónapi téma, így több végiggondolás után ara jutottam, hogy megpróbálom sziggorúan a cselekményt előre tervezni. Vagy írni valami borzasztóan rosszat és szembenézni a rettegett igazsággal: egyetlen univerzumban sem kezd kilapulni és visszafelé forogni a Föld attól, ha hibázom. Nem, tényleg, még a logikai hibáktól sem.

Akiktől még olvashattok a témában:
Aki most nem írt, de nézzetek be hozzá is:

2019. június 18., kedd

Hol hazudunk önmagunknak, és miért? - Az egységes én illúziója

Mém forrása
Futottak már össze az elvont, természettudományos kocka ismerőseid az irodalmár ismerőseiddel? A párod a családoddal? Hozott már be a nagymamád bármit a munkahelyre? Jött be anyukád a suliba?
A legtöbben ilyenkor kínosan érzik magukat. Visszatérő jelenség általános iskolában az "anyu, ne fogd a kezem, ha a haverok is látják!" De igazából miért? Miért viselkedünk máshogy másokkal?
És a fontosabb kérdés: hogyan láthatjuk magunkat mégis egységes személyiségként, fix tulajdonságokkal?

2018. december 20., csütörtök

Nők, férfiak, meg a másik párezer nem... várjunk, hogy mi?

Ha Magyarországon élünk és éltünk mindig is, magyarul beszélünk és nem tartozunk semmilyen etnikumhoz, akkor elég evidens, hogy mi magyarok vagyunk. Kényelmes, megszoktuk, és el sem gondolkodunk rajta, hogy ez mit jelent.
Aztán, ha kikeveredünk hosszabb időre, akár véglegesen külföldre, hirtelen égetően fontossá és személyessé válik a kérdés: Mit jelent nekem az, hogy én magyar vagyok? Beszerzem akár aranyáron a pirospaprikát? Tartom a magyar ünnepeket? (És a helyieket? A magyarságomnak ára a más kultúrától való elzárkózás?) Tanítom a gyerekeimet magyarul?
Az ember annyira természetesnek veszi a saját kultúráját, hogy észre sem veszi, olyan közege ez, mint a halnak a víz. Aztán néha az édesből sós vízbe keveredünk, és csak nézünk, hogy mi a csoda...

Transz peace jel

2018. december 17., hétfő

Szeress, és tégy, amit akarsz: pár szó a rettegéskezelés-elméletről

Szent Ágoston "Szeress, és tégy, amit akarsz" mondatáról számtalan elemzés szól képzett teológusoktól, én nem is ezt az oldalát szeretném megragadni.
Gyerekként láttam ezt az idézetet egy tablón az iskolában, és tizenkét-három évem minden bölcsességével bólogattam, hogy jó, én szeretek, akkor azt teszek, amit akarok. Sokáig tartott rájönnöm, hogy a szeress nem véletlenül van elől: azzal kell kezdeni. És ja, szeretni nehéz.
Ez az Ágoston idézet igazából tegnap este jutott eszembe. Ma volt pszichológián kultúra és társadalom ZH, és ebből a tárgyból tanultunk egy olyat, hogy Rettegéskezelés-elmélet, avagy terrormenedzsment-teória.
Az elmélet lényege, hogy minél inkább fél valaki a haláltól, annál erősebben védi a világképét. Kísérletekben embereket emlékeztettek a halálra, majd olyan helyzetbe hozták, hogy az értékrendjét érvényesíthesse.
Kép forrása: Reapy

Száz szónak is három a vége

Kép forrása Ferea példája nyomán, a harmadik feladat : egy sci-fi vagy fantasy világvége. Bármilyen, de férjen bele száz szóba. Hát jó...